A hastáncról
"A mai hastánc gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak vissza az időben, mint ahogy azt sokan gondolják.
Története nem a török szultán háremében kezdődött, célja pedig nem a férfiszívek rabul ejtése volt. Mai létjogosultságának, népszerűségének sokoldalúsága az oka, hiszen mindenki megtalálhatja a benne rejlő lehetőségek segítségével azt, ami neki pillanatnyi élethelyzetében megfelel, boldogságához leginkább hiányzik. Harmónia, életerő, testformálás, erotika...
A tánc végigkíséri az emberiség történetét. 26000 évvel ezelőtt készült barlangrajzok árulkodnak arról, hogy ezt a művészeti ágat már akkor is gyakorolta az ember. Sok rituálé összetevője volt, pontosabban lehetett maga a rituálé. Az ismétlődő ritmusos mozdulatok eljuttathatják az embert abba az állapotba, amelyben egyesülni tud isteni lényével, melyben megszűnik minden egyéb és a táncos eggyé válik a tánccal, a test a lélekkel. Dinamikája felébreszti a szunnyadó energiákat, az életerőt. A mozgásra való fókuszálás kiszakítja az embert a környezetéből és magasabb szintű belső tudatosságot alakít ki benne. A külső szemlélőre pedig hat a táncos kisugárzása, pozitív energiája.
A természetben élő embernek a tánc a mindennapok része volt. A mai civilizált ember a táncot szórakozási lehetőségként, vagy a társasági élet egyik formájaként éli meg. Néhány kultúrában azonban a tánc a mai napon is a test, a szellem és a lélek gyógyítójaként funkcionál. Kapocs a földhöz, erősíti a közösségi összetartozást és út a spirituális élmény felé. A tánc, mint a lélek szimbolikus nyelve, a megváltozott tudatállapot előidézésével megkönnyítheti a stressz leépítését, felgyorsíthatja a szervezet öngyógyító folyamatait. Az embert szellemre, testre és lélekre osztó határok föloldódnak és integrált egészként egy magasabb szintű tudatosságot hoznak létre, megsokszorozva a létezést tápláló forrásokat. S. A. Jackson, Csíkszentmihályi M.
Már 5000 évvel ezelőtt, Alsó és Felső Egyiptom egyesítése idején készültek feljegyzések arról, hogy a király, Szemti is táncolva imádkozott a teremtőhöz.
Az egyiptomi társadalomban a tánc rituális jellege elhalványult és inkább a szórakozás, szórakoztatás eszköze lett. A Hold és a természet változásaival összekapcsolt női istenek helyét a Nap jellegő férfi istenek vették át. A társadalom elsődleges célja már nem a közösség élelemmel való ellátása, az élet folytonosságának biztosítása volt, hanem a területvédő és területszerző háborúk sikere.
A templomok nagy részéből kiszorultak a papnők. A jómódúak már nem táncoltak, hanem inkább hivatásos táncosokat hozattak a házukhoz. A gazdagabbaknál gyakori volt, hogy állandó személyzetként művelt zenész és táncos szolgákat tartottak saját maguk és vendégeik szórakoztatására. A XVIII.dinasztia idején élt Neb Amon síremlékéről megtudhatjuk, hogy az Indiából vándorló, ma is létező zenész-táncos gavazzi törzs elődei már (i.e.1500 körül) Egyiptomban voltak. Sokak szerint őket tekinthetjük a mai hastáncot megalapozó egyik legfontosabb tényezőnek."
(Balla Tünde Aziza 2003.02.25.)Az óra felépítése
Alapos bemelegítéssel kezdünk. Hangulatos zenékkel pezsdítjük fel a testünket és varázsoljuk el a lelkünket.
Vezetett improvizáción keresztül gyakoroljuk be az orientális tánc technikáját. Haladó órán ezután jön a koreográfia tanulása. Pihenésképp egy csésze finom tea mellett kibeszéljük magunkat 😉
Lassú mozdulatokkal nyugtatjuk le az izmainkat, majd jöhet jól megérdemelt nyújtás és lazítás.
A hastáncot kortól, nemtől és testalkattól függetlenül bárki, bármikor elkezdheti.
Mivel készülj az órára?

Érkezz időben!
Érkezz 10-15 perccel a kezdés előtt, hogy legyen időd átöltözni, beszélgetni, a táncra hangolódni.

Egészségügyi problémák
Az óra előtt mindenképp tájékoztasd az oktatót az esetleges egészségügyi problémá(i)dról.

A megfelelő öltözet
A gyakorláshoz érdemes utcai ruhádat kényelmes öltözetre cserélni (bokánál, térdnél és csípőnél lehetőleg passzos legyen). Hozz zoknit vagy gyakorló balettcipőt a forgások tanulásához.
Bővebb információra lenne szükséged? Írj nekem nyugodtan.
Órarend
18:45-19:45
Középhaladó orientális tánc, Kecskemét19:45-20:45
Hatha jóga, Kecskemét18:00-19:00
Bollywood tánc, Budapest19:00-20:00
Orientális Tánc, Budapest14:50-15:50
Bollywood tánc, Kecskemét16:00-17:00
Kezdő orientális tánc, Kecskemét17:10-18:20
Hatha jóga, Kecskemét